Világos, 2+1 szobás lakás a II. kerület zöldövezetében
Eladásra kínálunk egy 70 nm-es, erkélyes, 2+1 szobás lakást a II. kerület egyik legkedveltebb részén, a Budakeszi úton, egy 10 emeletes, rendezett társasház 2. emeletén.
A ház az 1960-as évek végén, Iványi László építész tervei alapján épült, a korszakra jellemző csúsztatott zsalus technológiával. A társasház anyagi helyzete stabil, a karbantartás folyamatos, így nyugodt környezetet biztosít a lakóknak.
A nyugati fekvésű amerikai konyhás nappali délutánonként, míg a két külön nyíló, keleti fekvésű hálószobák a reggeli órákban kapnak fényt, így egész nap fényárban úszik a lakás.
A lakás 2017-ben részleges felújításon esett át:
•az erkély és a WC teljes felújítást kapott,
•a villamoshálózat részben megújult,
•a lakás teljes felújítását az előző tulajdonos végezte el kb. 10 évvel ezelőtt.
A nyílászárók műanyag ablakokra lettek cserélve, redőnnyel vannak felszerelve, a szobákban és a nappaliban laminált padló található.
A fűtés házközponti, a fogyasztás alapján évente egyszer történik az elszámolás.
A közös költség jelenleg 55.548 Ft, mely tartalmazza a fűtés és víz átalánydíját is. Ezen felül csak villanyt és főzéshez használt gázt kell fizetni.
A lakás tehermentes, jelenleg bérlő lakja, aki szívesen maradna, de igény esetén kiköltözik.
A társasházhoz hangulatos közös kert is tartozik, amely kiváló lehetőség a kikapcsolódásra.
Ideális választás fiatal pároknak, kisgyermekes családoknak vagy befektetőknek is, de az elmúlt években több nyugdijas is ide költözött, hogy közelebb legyen a családjához.
Elhelyezkedés és környék:
A közelben számos kiránduló- és pihenőhely – többek között Hűvösvölgy, a Normafa és a Budakeszi Vadaspark – kínál kikapcsolódási lehetőséget a természetben.
A Széll Kálmán tér tömegközlekedéssel kb. 15 perc alatt, míg Budakeszi bevásárlóközpontjai hasonló idő alatt megközelíthetők.
Infrastruktúra:
A környék kiválóan ellátott: a közelben található a Budagyöngye Bevásárlóközpont, a Fény utcai piac és a Mammut, míg Budakeszi irányában Aldi, Lidl, Tesco, Príma, Müller és DM üzletek érhetők el.
Oktatás:
A körzeti iskola a Budenz, a Lauder iskola pedig a szemben lévő épületben található.
Közlekedés:
A tömegközlekedés szintén kiváló – a 22, 22A, 222-es buszok, valamint a Páty és Telki felé közlekedő járatok megállója a ház előtt található.
Bármilyen kérdés esetén keressen bátran!
Bright 2+1 Bedroom Apartment in the Green Area of District II
We offer for sale a 70 sqm apartment with a balcony, located in one of the most desirable parts of District II, on Budakeszi Road, on the 2nd floor of a well-maintained 10-story residential building.
The building was constructed in the late 1960s, based on the designs of architect László Iványi, using the slip-form concrete technology characteristic of the era. The condominium has stable finances and ongoing maintenance, ensuring a calm and well-kept living environment.
The west-facing living room with an open-plan kitchen receives pleasant afternoon light, while the two separate east-facing bedrooms are bright in the morning, making the entire apartment filled with natural light throughout the day.
The apartment underwent partial renovation in 2017, including:
- Complete renovation of the balcony and the toilet,
- Partial renewal of the electrical wiring,
- The previous owner carried out a full renovation of the apartment approximately 10 years ago.
The windows have been replaced with plastic frames, equipped with roller shutters, and the living room and bedrooms feature laminated flooring.
Heating is central (house-based), with annual consumption-based settlement.
The common cost is currently HUF 55,548/month, which includes heating and water (flat rate). Only electricity and gas used for cooking are paid separately.
The apartment is free of encumbrances and currently rented — the tenant would be happy to stay, but can move out upon request.
Residents can also enjoy a shared garden, offering a pleasant green retreat for relaxation.
This apartment is an ideal choice for young couples, families with children, or as an investment.
Location and Surroundings:
Several recreational and hiking areas are nearby, including Hűvösvölgy, Normafa, and the Budakeszi Wildlife Park, providing great opportunities to enjoy nature.
The Széll Kálmán Square can be reached by public transport in about 15 minutes, and Budakeszi shopping centers are within a similar distance.
Infrastructure:
The neighborhood is well-equipped with amenities: nearby are the Budagyöngye Shopping Center, the Fény Street Market, and Mammut Mall. In the direction of Budakeszi, Aldi, Lidl, Tesco, Príma, Müller, and DM stores are all easily accessible.
Education:
The local school is Budenz, while the Lauder School is conveniently located just across the street.
Transport:
Public transport connections are excellent — the 22, 22A, and 222 buses, as well as regional lines to Páty and Telki, have stops right in front of the building.
For more information or to arrange a viewing, please feel free to contact me!
+3630 2943568
Adrienn Kovács